2011. május 29., vasárnap

Úgy teszek, mintha már rég nem érdekelne.
Nem nézek rád, nem köszönök és többet vagyok fiúkkal.
Hangosan nevetek, felemelt fejjel járok a folyosókon, mindenkire rámosolygok.
De belül, nem is csak a lelkem legmélyén, hanem az egész lényemben mindenhol
... hiányzol.
Nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése